beszamolok

Beszámolók

Kunmadaras Kupa területi Karate Bajnokság, Tiszafüred, 2010, 10. 23.

Ezen a versenyen, bő egy hónappal az év egyik legjelentősebb eseménye előtt több szempontból is fontos ezen a versenynek csapatunk részvétele. A közelgő Magyar Bajnokság előtt az utolsó lehetőség /azóta már tudjuk, hogy elmaradt!/, hogy versenyzőink igazi téthelyzetben bizonyíthassanak, próbáljanak ki taktikai elemeket. Volt, akinek az ősz első versenye nem hozott átütő sikert, ezért megpróbált újabb, esetleg más felfogásban a küzdőtérre állni, és volt , aki először kapott lehetőséget /Kele Bence/, hogy bizonyíthassa rátermettségét. Mint szövetségi kapitány figyeltem azokat a versenyzőket is, akik bár most ellenfelek voltak, az Eb-re utazó keretnek tagjai lehetnek. Csapatunk ezúttal is remekül szerepelve hozta el a legeredményesebb egyesületnek járó kupát.
Bővebben: Kunmadaras Kupa területi Karate Bajnokság, Tiszafüred, 2010, 10. 23.

III. Atarashii Kupa, Táplánszentkereszt, 2010, október 2.

Versenyzőink őszi, első megmérettetésére egy új, nagyon szépen kialakított sportcsarnokban Táplánszentkereszten került sor. A baráti egyesület által rendezett versenyre majdnem teljes versenyzői csapattal érkeztünk. Sajnos voltak, akik betegség, vagy sérülés miatt kényszerültek kihagyni az egyébként nagyon barátságos légkörű rendezvényt.
Bővebben: III. Atarashii Kupa, Táplánszentkereszt, 2010, október 2.

Sportnap 2010

A TTC Szakosztályainak bemutatója.

Kissé későn kaptuk a felkérést, de szerencsére volt olyan versenyzője a klubnak, aki vállalta, hogy ezen az eseményen bemutassa sportágunkat.
A TTC-ből a vívás, az RG, valamint a sakk szakosztály képviseltette magát.
Bővebben: Sportnap 2010

Nyári edzőtáborok, Ajka, 2010, 07. 22- 08. 01-ig.

Idén is, mint minden évben Ajkára utaztunk, hogy néhány napot együtt töltve gyakoroljuk stílusunkat. Másfél héten keresztül 3 turnusban folytak az edzések. Az első 4 nap a gyerekeké volt, ahol is a szakmai program gerincét a versenyküzdelemben eredményesen használható rúgások adták. Ezen kívül alapszinten megismerkedtek a kobudo, azaz fegyveres harcművészet eszközeivel is, melyeket érdeklődéssel vettek kézbe a kis nebulók. Sajnos idén nem volt szerencsék a szalonnasütéssel, sajnos itt sem engedte az időjárás. Azonban a számháború és délutánonkénti sportjátékok talán segítetettel elfeledtetni ezt a kis hiányosságot.

Bővebben: Nyári edzőtáborok, Ajka, 2010, 07. 22- 08. 01-ig.

Nyári napközis tábor, Pusztazámor, 2010, 06, 21-24-ig

A nyári szünet 2. hetében Pusztazámoron rendeztük meg immáron 2. alkalommal napközis karate táborunkat, melyre főként azok a gyerekek jelentkeztek, akiknek kicsit rémisztőnek tűnhetett az ajkai „ottalvós” táborozás. A programok között rengeteg játék, képességfejlesztés, valamint karate oktatás szerepelt.

Bővebben: Nyári napközis tábor, Pusztazámor, 2010, 06, 21-24-ig

JKA Kvalifikációs edzőtábor, Budapest, 2010, 06. 04-06.

A Japán Karate Szövetség /Japan Karate Association/ még az 1960-as években küldte szét a világ minden tájára instruktorait. Ennek a munkának az eredménye, hogy talán a JKA Karate az egyik legelterjettebb világszerte. Az utóbbi időben kialakított kvalifikációs rendszer segítségével mindenkinek lehetősége van, hogy képezze magát, ill. számot adjon tudásáról.

Bővebben: JKA Kvalifikációs edzőtábor, Budapest, 2010, 06. 04-06.

X. Törökbálint Kupa JKA Országos Bajnokság, 2010, 05. 08.

Immáron 10. alkalommal vágtunk bele a szakosztályunk által 10 éve életre hívott verseny megszervezésének. A szervezésben, előkészítésben, a teremberendezésben szülők, versenyzők egyaránt kivették részüket. Az esemény sikeres lebonyolításához nagyban hozzájárult Törökbálint önkormányzata, valamint sponzaraink: az MV Press az egyedülállóan igényes oklevelek és nyomtatványok elkészítésével, a Roland Hungary, és a Galaxy a hangosítás biztosításával és a Goods Market, az általa felájonlott különdíjakkal.

Bővebben: X. Törökbálint Kupa JKA Országos Bajnokság, 2010, 05. 08.

Tavaszi edzőtábor és övvizsga, Törökbálint, 2010, 04. 24.

Tavaszi edzőtáborunk egyik lényeges pontja volt, hogy ovis karatésaink is ellátogattak az edzésekre. Külön csoportokban foglalkoztunk a korosztályokkal. Míg Kriszta a nagyobbakat a küzdelem lényegesebb szempontjaira és a fordulásos rúgás elsajátítására okította, addig én a kicsiknek próbáltam alapszinten megtanítani a köríves rúgást.

Bővebben: Tavaszi edzőtábor és övvizsga, Törökbálint, 2010, 04. 24.

JKA Európa- bajnokság, Bochum, Németország, 2010, 03. 27.

Csapatunk csütörtökön az esti órákban érkezett meg Bochumba, egy igazán kimerítő 12 órás autóút után. Szállásunk közel a csarnokhoz, minden igényt kielégített. Kis utánajárás után, pénteken 4 órától tudott a csapat edzeni egy közeli iskola tornatermében. Mind a katások, mind a kumitések fáradtan mozogtak, érezhető volt az előző napi félnapos egyhelyben ülés hatása.

Bővebben: JKA Európa- bajnokság, Bochum, Németország, 2010, 03. 27.

Sárvár Kupa, Sárvár, 2010, 03.13

A Sárvár Kupa elnevezésű Ippon Shobu szabályrendszerben megrendezett verseny évek óta egyet jelent az év első megméretettésével. Edzőként több szempontból is izgalommal tölt el a versenyre való felkészülés, hiszen remek alkalom olyan versenyzőknek lehetőséget biztosítani, akik több éves munkájukkal, és az ez alatt megszerezett övfokozatukkal kiérdemelték, hogy klubjukat képviseljék egy országos eseményen.

Bővebben: Sárvár Kupa, Sárvár, 2010, 03.13

4. oldal / 6