2024, április, 19

beszamolok

Sportnap 2010

A TTC Szakosztályainak bemutatója.

Kissé későn kaptuk a felkérést, de szerencsére volt olyan versenyzője a klubnak, aki vállalta, hogy ezen az eseményen bemutassa sportágunkat.
A TTC-ből a vívás, az RG, valamint a sakk szakosztály képviseltette magát.
A képeket elnézve mindenképpen egy jó hangulatú eseményt tudhatnak maguk mögött a szervezők. A gyerekek kipróbálhatták azokat a sportokat, melyek jelen voltak az eseményen, s talán kicsit a TTC-hez való kötődés elmélyülését is segítette a kezdeményezés.