2024, március, 28

beszamolok

III. Atarashii Kupa, Táplánszentkereszt, 2010, október 2.

Versenyzőink őszi, első megmérettetésére egy új, nagyon szépen kialakított sportcsarnokban Táplánszentkereszten került sor. A baráti egyesület által rendezett versenyre majdnem teljes versenyzői csapattal érkeztünk. Sajnos voltak, akik betegség, vagy sérülés miatt kényszerültek kihagyni az egyébként nagyon barátságos légkörű rendezvényt.

Mint egy évadnyitó versenyen mindig, most is kíváncsian vártam, milyen technikai és erőnléti szinten vannak versenyzőink. Az ősz főleg a fiatalabb gyerekek számára kicsit döcögősen indult. Talán a szokásosnál nehezebben tudtak visszaállni az iskolai rendszerre, edzéseken kevésbé voltak fogékonyak, terhelhetők. A verseny hetében azonban sokat változott hozzáállásuk, és a helyszínen már láthattunk remek produkciókat. Az utánpótlás kategóriákban volt, aki első megszerzett érmének örülhetett, s voltak, akik a tavaszi időszakhoz képest magabiztosabban versenyezve nyertek mérkőzéseket, értek el helyezéseket. A nagyobbaknál a technikai szint felmérése volt a fő cél, katában és kumitében egyaránt. A téthelyzetben mutatott megoldások mutatják meg igazán, hogy mennyire sikerült rögzíteni az új technikákat, mennyire épültek be a pontszerző megoldások, ill. hogy a katák bemutatása során tapasztalható-e előrelépés, pl. a ritmus terén. A Yamás versenyzők kitettek magukért, és ezúttal is elhódították a legeredményesebb egyesületnek járó csapatkupát.