2024, március, 29

beszamolok

Kunmadaras Kupa területi Karate Bajnokság, Tiszafüred, 2010, 10. 23.

Ezen a versenyen, bő egy hónappal az év egyik legjelentősebb eseménye előtt több szempontból is fontos ezen a versenynek csapatunk részvétele. A közelgő Magyar Bajnokság előtt az utolsó lehetőség /azóta már tudjuk, hogy elmaradt!/, hogy versenyzőink igazi téthelyzetben bizonyíthassanak, próbáljanak ki taktikai elemeket. Volt, akinek az ősz első versenye nem hozott átütő sikert, ezért megpróbált újabb, esetleg más felfogásban a küzdőtérre állni, és volt , aki először kapott lehetőséget /Kele Bence/, hogy bizonyíthassa rátermettségét. Mint szövetségi kapitány figyeltem azokat a versenyzőket is, akik bár most ellenfelek voltak, az Eb-re utazó keretnek tagjai lehetnek. Csapatunk ezúttal is remekül szerepelve hozta el a legeredményesebb egyesületnek járó kupát.