2024, április, 20

beszamolok

Nyári edzőtáborok, Ajka, 2010, 07. 22- 08. 01-ig.

Idén is, mint minden évben Ajkára utaztunk, hogy néhány napot együtt töltve gyakoroljuk stílusunkat. Másfél héten keresztül 3 turnusban folytak az edzések. Az első 4 nap a gyerekeké volt, ahol is a szakmai program gerincét a versenyküzdelemben eredményesen használható rúgások adták. Ezen kívül alapszinten megismerkedtek a kobudo, azaz fegyveres harcművészet eszközeivel is, melyeket érdeklődéssel vettek kézbe a kis nebulók. Sajnos idén nem volt szerencsék a szalonnasütéssel, sajnos itt sem engedte az időjárás. Azonban a számháború és délutánonkénti sportjátékok talán segítetettel elfeledtetni ezt a kis hiányosságot.

A versenyzői táboron a gyerektábor résztvevői kiegészültek a felnőttekkel, és a hétfő délelőtti pihenő után ha nem is teljesen újult erővel, de azért nagy erőbedobással vágtak neki a 2. kurzusnak. A küzdelemben eredményesen használható kitérésekkel, visszatámadásokkalés lábtechnikákkal teletűzdelt edzésekből mindenki képességeinek és jártasságának megfeleően profitálhatott. Az ezdőtábor közpén megérkezett a 3. turnus is és az átfedésnek köszönhetően szerda estétől csütörtök estig szép számban edzhettünk együtt, s fogyaszthattuk el Laci marha pörköltjét. Az övvizsga övetelményeit 5 fő teljesítette sikerrel.

Péntektől a majd 20 felnőtt a tradícionális technikákban való elméjülésnek szentelte idejét. Tovább folytatódtak a már a gyerekcsoportnak is megtartott reggeli futóedzések, melyeken mindenki saját felkészültségének megfelelően válaszhatott távot és terepet. Az edzéseken az erősítéseket olyan okinawai edzéseszközökkel végeztük, mint súlybot, shishi, valamint korsó. A kéz ütőfelületeinek feledzésvel, valamint a gyerekekhez hasonlóan a kobudo fegyvereivel történő gyakorlás tette ki az edzések utolsó félóráját.