2024, április, 19

beszamolok

X. Törökbálint Kupa JKA Országos Bajnokság, 2010, 05. 08.

Immáron 10. alkalommal vágtunk bele a szakosztályunk által 10 éve életre hívott verseny megszervezésének. A szervezésben, előkészítésben, a teremberendezésben szülők, versenyzők egyaránt kivették részüket. Az esemény sikeres lebonyolításához nagyban hozzájárult Törökbálint önkormányzata, valamint sponzaraink: az MV Press az egyedülállóan igényes oklevelek és nyomtatványok elkészítésével, a Roland Hungary, és a Galaxy a hangosítás biztosításával és a Goods Market, az általa felájonlott különdíjakkal.

Versenyünkre idén 28 egyesület 170 versenyzője fogadta el meghívásunkat, melyet Krepsz János, a Magyar JKA Karate Szövetség elnöke nyitott meg. Az eseményt megtisztelte Dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke is, aki elismerően nyilatkozott a szervezésről, valamint a csarnokban uralkodó baráti légkörről. A verseny egyben a korosztályos Európa bajnokság előtti utolsó megmérettetést is jelentette a klubok válogatott versenyzőinek. A TTC Yama Karate Szakosztály idén egy újabb versenyzői csapatot is bevetett, melynek első állomást a márciusi Sárvár Kupa jelentette. Most az utánpótlás kategóriákban újabb kezdő fokozatú versenyzőket tudtunk kipróbálni, akik remekül helytállva, több esetben érmekkel járultak hozzá csapatunk kiemelkedő szerepléséhez.