Embert próbáló esemény évek óta a saját szervezésű Yamamaraton, melynek keretében az arra vállalkozó, és felkészülő egyesületi tagok Ajkáról elfutnak Balatonakaliba. Idén, augusztus 1. én öten a maratoni és 1 fő a kicsit megnyújtott félmaratoni távnak vágott neki. A reggel 7 órai rajt pillanatában még kellemes idő a balatoni felvidék elérésekor már közel 30 fokra melegedett. Nagyvázsony és Mencshely emelkedői ugyanolyan kihívást jelentettek, mint az elmúlt években, és mire közel 4 órai futás után elcsigázottan megérkeztünk Balatonakaliba, mindenki csak a délutáni edzésmentes pihenőre és alvásra tudott gondolni. Ezen a meleg nyári napon 24 km-t futott Csepeli Botond, míg a maratoni távot Szabó Tibor, Hosszú László, Székely Nándor, Kiss Imre és Schvarcz Péter teljesítették. Minden bizonnyal jövőre is nekivágunk, bár 30 km táján mindig eszünkbe jut, hogy mit is keresünk itt az út szélén, izzadva, fáradtan, arra gondolva, hogy mikor jön már a következő frissítő állomás, vagy éppen a cél. Azonban a célban remek érzés, büszkén, egymásnak gratulálva, fáradt lábainkat kinyújtóztatni és arról beszélgeti: Megint megcsináltuk!